Léteznek a cukorkagyöngyös és a nem cukorkagyöngyös fagyik. Nem szeretnék semmilyen hátráltató megkülönböztetést tenni, vagy azt mondani, hazudni, hogy az egyik igenis jobb a másiknál, de most, ha lehetne, foglalkozzunk a cukorkagyöngyösekkel.
Olyan ritkán lehet találni. Van mindenféle földöntúli íz, Rómában például, a címe megvan a mobilomban, van egy fagyizó, ahol 155 íz közül lehet választani. Ha pofátlan lennék, megkérdezném, hogy scusimi, gyöngyös hogyhogy nincsen?
A cukorkagyöngyös fagyik közt is lehet különbséget tenni. Van a földre ejtett és a nem földre ejtett. Csücsülnek a kis színes cukorkák a fagyos, jó esetben tejes habon, rosszabb esetben vizezett habon. Mintha csak felnyitnánk egy koponyát, és a rózsaszín agyon, a vérerek közt, ott ülnének a gondolatok, nyafogások, érzelmek, ötletek, cukorkagyöngyökként. Ilyen szépen, simán. Bizony.
Ha ezt a képet folytatom, akkor, ebből analogamente levezetve, az én agyam az a cukorkagyöngyös fagyi lenne, amit egy ötéves kisfiú a betonra placcsantott. A kis színes gyöngyök pedig folynak össze-vissza, értelem nélkül, néha már azt hiszem, hogy feleslegesen.
